fbpx
10 C
Szeged
szombat, december 5, 2020
- Advertisement -

dr. Engi Zsófia

4 CIKKEK
0 HOZZÁSZÓLÁS
Gimnazistaként, a pályaválasztás előtt állva csak annyit tudtam, hogy nagyon szeretem a kémiát és a matematikát, és olyan hivatásra vágyom, amivel tudok segíteni az embereknek. A gyógyszerészi pálya ezek alapján jó döntésnek tűnt − és az is maradt. 2016-ban szereztem diplomát a Szegedi Tudományegyetemen, ezután 3 évig egy közforgalmú gyógyszertárban dolgoztam. 2019-ben oktatási rezidens lettem a Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézetében, ahol negyed- és ötödéves gyógyszerészhallgatókat tanítok, és igyekszem átadni nekik a patikában szerzett tapasztalataimat. Amikor gyógyszerről beszélünk, nem csupán egy hatóanyagra gondolunk, hanem a tudatos felhasználáshoz szükséges tájékoztatásra is. Gyógyszerészként a szakmai felkészültség mellett ezt a hiteles tájékoztatást tartom az egyik legfontosabb feladatomnak. A Gyógyszerészek a Jövőért Egyesület tagjaként is azon dolgozom, hogy a helyes gyógyszerhasználattal és az egészség megőrzésével kapcsolatos információk minél több emberhez eljussanak.

Szedjen-e a COVID-os beteg aszpirint?

November elején az aszpirin bekerült a COVID-19 miatt kórházi ellátásra szoruló betegek terápiáját kutató legnagyobb klinikai vizsgálat, a RECOVERY által tanulmányozott gyógyszerek közé. Az...

Megvédhet a kávé a Parkinson-kórtól?

Megvédhet a kávé a Parkinson-kórtól? A Parkinson-kór az Alzheimer-kór után napjaink második leggyakoribb neurodegeneratív betegsége. Kialakulásának pontos oka még nem tisztázott: a betegség nagy valószínűséggel...

Egy újabb érv a kakaó mellett

Egy újabb érv a kakaó mellett A tápcsatorna egyike a test lenyűgözően összetett rendszereinek. Azon túl, hogy itt történik az élethez szükséges tápanyagok felvétele, a...

Fűzfában orvosság – fűzfakéreg-kivonat a menstruációs fájdalom kezelésében

Fűzfában orvosság – fűzfakéreg-kivonat a menstruációs fájdalom kezelésében A menstruáció, vagyis havi vérzés serdülőkortól a változókorig része minden egészséges nő életének. Természetes élettani folyamat, mely...

Latest news

Ne ébreszd fel az alvó babát!

Az alvás legalább olyan fontos tevékenység az állatok és az emberek számára is, mint a táplálkozás vagy a lélegzés. Az emberek életük közel egyharmadát...

PirulaKalauz Podcast – vendégünk dr. Bella Zsolt fül-orr gégész

A PirulaKalauz Podcast vendége dr. Bella Zsolt fül-orr-gégegyógyász, allergológus és klinikai immunológus szakorvos, a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinikájának munkatársa, aki PhD fokozattal rendelkező, habilitált egyetemi adjunktus,...

11 tévhit a cukorbetegségről

Az 1-es típusú cukorbetegség egy olyan autoimmun folyamat eredménye, amely során az immunrendszer a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit támadja meg. A legtöbb sejtnek inzulinra van...

Hogyan előzhetőek meg a pikkelysömör szövődményei?

A pikkelysömör (pszoriázis) bőrtünetekkel járó autoimmun betegség, amelyet száraz, ezüstfehér, hámló bőrelváltozások jellemeznek. A betegségre jellemző a nyugalmi állapotok és a fellángolások váltakozása. A...

Szedjen-e a COVID-os beteg aszpirint?

November elején az aszpirin bekerült a COVID-19 miatt kórházi ellátásra szoruló betegek terápiáját kutató legnagyobb klinikai vizsgálat, a RECOVERY által tanulmányozott gyógyszerek közé. Az...
- Advertisement -
error: A tartalmat szerzői jog védi, vedd fel velünk a kapcsolatot, ha szeretnéd átvenni írásunkat.