Gimnazistaként, a pályaválasztás előtt állva csak annyit tudtam, hogy nagyon szeretem a kémiát és a matematikát, és olyan hivatásra vágyom, amivel tudok segíteni az embereknek. A gyógyszerészi pálya ezek alapján jó döntésnek tűnt − és az is maradt. 2016-ban szereztem diplomát a Szegedi Tudományegyetemen, ezután 3 évig egy közforgalmú gyógyszertárban dolgoztam. 2019-ben oktatási rezidens lettem a Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézetében, ahol negyed- és ötödéves gyógyszerészhallgatókat tanítok, és igyekszem átadni nekik a patikában szerzett tapasztalataimat.
Amikor gyógyszerről beszélünk, nem csupán egy hatóanyagra gondolunk, hanem a tudatos felhasználáshoz szükséges tájékoztatásra is. Gyógyszerészként a szakmai felkészültség mellett ezt a hiteles tájékoztatást tartom az egyik legfontosabb feladatomnak. A Gyógyszerészek a Jövőért Egyesület tagjaként is azon dolgozom, hogy a helyes gyógyszerhasználattal és az egészség megőrzésével kapcsolatos információk minél több emberhez eljussanak.
Mi zajlik a PirulaKalauz Klubban? Most bepillantást engedünk a kulisszák mögé, ahová csak a klubtagok láthatnak be, egy érdekes kérdés és az arra adott...
A védőoltások története az 1700-as évek végén kezdődött: az első, feketehimlő elleni vakcinációt 1798-ban vetette be Edward Jenner. Maga a vakcina kifejezés is ehhez...
A koronavírus-járvány nem csak a fizikai egészségünkre nézve jelent fenyegetést – a bizonytalanság, a korlátozások és az aggódás mentálisan is komoly terhet rónak ránk....
A koronavírus-járvány első hulláma alatt, 2020 tavaszán futótűzként terjedt a médiában az információ, mely szerint egyes vérnyomáscsökkentők − az angiotenzinkonvertáló enzim (ACE) gátlói és...
November elején az aszpirin bekerült a COVID-19 miatt kórházi ellátásra szoruló betegek terápiáját kutató legnagyobb klinikai vizsgálat, a RECOVERY által tanulmányozott gyógyszerek közé. Az...
A Parkinson-kór az Alzheimer-kór után napjaink második leggyakoribb neurodegeneratív betegsége. Kialakulásának pontos oka még nem tisztázott: a betegség nagy valószínűséggel genetikai és környezeti faktorok...
A tápcsatorna egyike a test lenyűgözően összetett rendszereinek. Azon túl, hogy itt történik az élethez szükséges tápanyagok felvétele, a gyomor-bél rendszerről elmondható, hogy maga...
A menstruáció, vagyis havi vérzés serdülőkortól a változókorig része minden egészséges nő életének. Természetes élettani folyamat, mely alapvetően azt jelzi, hogy a női test...