Korai őszülés – létezik ellenszer?

Az életkor előrehaladtával jelentkező őszülés természetes folyamat. Európaiak körében az életkorral járó őszülés átlagosan 34 év körül jelentkezik, amennyiben ez a folyamat már 20 éves kor előtt elkezdődik, akkor korai őszülésről beszélünk. Bár a korai őszülés világszerte évről-évre egyre több embert érint, jelenleg nem ismertek olyan módszerek, amelyekkel a folyamat biztosan megállítható vagy visszafordítható lenne.

Egy összefoglaló elemzés során a korai őszülés lehetséges okait, visszafordíthatóságát és kezelési lehetőségeit, valamint a jelenséget kísérő társbetegségeket értékelték. A kutatás során összesen 92 tudományos közleményt tekintettek át.

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a korai őszülés kockázata másfélszeresére nő, ha a személy 13 és 18 éves kora között dohányzott. Továbbá egy 6390 személy adatait feldolgozó vizsgálat során arra az eredményre jutottak, hogy az elhízás több mint 2,5-szeresére növeli a korai őszülés kockázatát.

A korai őszülés kockázatát fokozó tényezők közé sorolható még a túlzott sóbevitel, a rendszertelen táplálkozás, a kevés testmozgás, a nem kielégítő éjszakai alvás, az emelkedett vérnyomás, vérzsír- és vércukorszint, valamint a vitamin- (B12, folsav) és az ásványianyag-hiány (kalcium, réz, cink, vas).

Bizonyos gyógyszerek (pl. malária-, reuma-, daganatellenes szerek, epilepsziagyógyszerek) használata is fokozhatja a kockázatot. Számos genetikai rendellenesség és a családban korábban előforduló korai őszülés is hajlamosíthat a jelenségre. Ugyanakkor az alkoholfogyasztás és a korai őszülés között nem találtak összefüggést.

A teljes cikk klubtagsággal olvasható el

Előfizetőnk lehetsz  itt.

Ha elfelejtettél bejelentkezni, megteheted  itt.