fbpx

Minden, ami gyógyszer, gyógynövény, vitamin - szakértőktől

2024. október 3., csütörtök

A rostfogyasztás csökkenti a mellrák kockázatát

Tudtad?

A rostfogyasztás, azaz a rostban dús étrend fogyasztása több szempontból bizonyítottan egészséges. A rostok gátolják a koleszterin és a cukor felszívódását, így azoknak, akik rostban gazdag étrendet fogyasztanak, az átlagnál alacsonyabb a koleszterinszintjük, és étkezés után kevésbé ugrik meg a vércukorszintjük.

A növényi rostok az emésztőrendszerben vizet kötnek meg, így székletlazító hatásuk is van. Akik székrekedésre hajlamosak, a rostbevitel (és ehhez párosulva a vízfogyasztás!) növelésével megelőzhetik a székrekedés kialakulását. A víz, a koleszterin és a cukor megkötésén kívül a rostok egyéb, káros anyagokat is megkötnek. A rostfogyasztás önmagában is egészségvédő hatású, amit kiegészítenek a növényekben található egyéb, biológiailag hasznos vegyületek. Ezzel magyarázható, hogy a rosttartalmú étrend egyes daganattípusok kockázatát is csökkentheti.

A daganatkockázatot csökkentő hatást egy most megjelent kutatás a mellrákkal kapcsolatban meggyőzően igazolta. 20 korábbi vizsgálat adatait vonták össze, amelyekben közel 2 millió nőt követtek nyomon 2-20 éven keresztül, és a legtöbb, illetve legkevesebb rostot fogyasztók adatait vetették össze. Azoknál, akik sok rostot fogyasztottak, kb. 10%-kal kisebb eséllyel alakult ki melldaganat. A gyümölcsökkel történő rostfogyasztás nagyobb védő hatásúnak tűnt, mint a hüvelyesek, a gabonatermékek vagy a zöldségek rosttartalma. A védő hatás a menopauza előtti és utáni életszakaszban is kimutatható volt.

Irodalom:
Farvid M. S. és mtsai: Fiber consumption and breast cancer incidence: A systematic review and meta‐analysis of prospective studies

Legfrissebb cikkek