A filteres teákhoz szokott fogyasztók számára túlzónak tűnhet az az állítás, hogy a teafőzés művészet. A tearajongók számára viszont már az is fülsértő lehet, ha “főzésnek” nevezik az ital elkészítését. A filteres Garzon tea elkészítése és egy japán teaceremónia között fényévnyi lehet a különbség, és nem csak az italok élvezeti értéke, hanem az elkészítés módja miatt is. A teaceremónia misztikusnak tűnő elemei között számos olyan azonosítható, amely mély gyakorlati tapasztalaton alapul. A teafőzés tudomány: a brit Royal Chemical Society is adott ki “irányelvet” a tökéletes tea készítéséről.

Teafű

A jobb minőségű teák általában nem filteresek (a filterbe esetenként a törmelék és az öregebb levelek kerülnek) hanem egészben vagy aprítva tartalmazzák a leveleket – de ez nem általános érvényű szabály. Az aromával ízesített teák sem tartoznak a teaértők kedvencei közé. Teakészítésre különböző növények, növényi részek használhatóak fel:

• teacserje levele (a Camellia sinensis cserje), amely fő alkotórészként koffeint és polifenolokat (cserzőanyagokat) tartalmaz, s amely a feldolgozási módtól függően lehet:
  • fehér tea: a friss teahajtások szárításával készül
  • zöld tea: a friss tealevelek szárításával készül
  • oolong tea (sárga tea): részlegesen fermentált tealevelek
  • fekete tea: fermentált tealevelek
  • pu-erh tea: fermentált, “érlelt” tealevelek

A felsorolt teatípusok koffeintartalma jelentősen nem tér el, az sokkal inkább függ a teanövénytől, a származási helytől, mint a feldolgozás módjától. A cserzőanyag-tartalom a feldolgozással csökken, így a fehér és zöld teáé a legmagasabb, a pu-erhé a legalacsonyabb. Ugyanez érvényes a friss tealevélben nagy mennyiségben megtalálható, nyugtató hatású teanin nevű aminosavra. (Nem összekeverendő a teinnel, amely a koffein régies neve!) A magas cserzőanyag-tartalmú teák hasmenés kezelésre használhatóak, ezen kívül jelentős antioxidáns hatásuk miatt az egészséges étrend részei (de csodás gyógyhatásokat ne várjunk).

• rooibos tea vagy vörös tea (az Aspalathus linearis cserje levele): nincs benne koffein, említésre érdemes gyógyhatása nincs.
• mézbokor (a Cyclopia intermedia afrikai növény) levele:  nincs benne koffein, édeskés ízű, említésre érdemes gyógyhatása nincs.
• matétea (az Ilex paraguariensis dél-amerikai növény levele): magas koffeintartalmú, speciális gyógyhatása nincs.
• gyógytea: számos gyógynövény felhasználható, elsősorban a levelekből, föld feletti részekből, termésekből, ritkábban gyökérből készülhet ital.

Víz

A  nem túl kemény víz a legmegfelelőbb, mivel kemény vízben található ionok a teában található vegyületekkel (pl. a polifenolokkal) kölcsönhatásba lépve befolyásolhatják az ízt. Magyarországon a csapvíz általában nem ideális a teafőzésre, mert az ország nagy részén a víz kemény/nagyon kemény. A vízkeménység forralással mérsékelhető, mivel a forralás során az ún. változó keménységért felelős kalcium- és magnéziumsók egy része kicsapódik, ugyanakkor az állandó keménységet okozó sók így nem távolíthatóak el. A vízlágyítás megoldható ioncserélő gyantát tartalmazó vízsszűrővel (hálózatba épített vagy víztisztító kancsó), de használható palackos víz is. Ilyen célra az alacsony ásványianyag-tartalmú olasz “ásványvizek” (amelyek alacsony sótartalmuk miatt a hazai ásványvíz-előírásnak nem is felelnének meg) a legmegfelelőbbek. Desztillált vizet nem célszerű használni, mert az ásványi sók teljes hiánya szintén ízeltérést okozhat a megszokott ízélményhez képest.

Teafőzés – vagy nem is főzés?

Általában nem főzés, hanem forrázás. Főzni csak a gyökeret, kérget tartalmazó teát szokás. A forrázás azt jelenti, hogy a teafüvet a megfelelő hőmérsékletű vízzel leöntve a megfelelő idő eltelte után leszűrik (közben nem melegítik).

Megfelelő hőmérséklet

A gyógyteákat általában forró vízzel forrázzák, kivéve a csipkebogyót, amelynek C-vitamintartalma langyos vizes áztatással őrizhető meg, és a nyálkát (poliszacharidokat) tartalmazó gyógyteákat (pl. mályvalevél), amelyek elkészítésére a lobogónál kicsit hidegebb víz az ideális. Gyógyteáknál a kivonási idő teánként eltérő, de általában 3-5 perc (csipkebogyónál lényegesen hosszabb). A rooibos, a mézbokor és a maté lobogó vízzel forrázható, ezeket kb. 3 percig kell áztatni.

A legkomplikáltabb a teacserje levelének elkészítése, ugyanis teafajtánként eltérő az ideális hőmérséklet:

A lobogó víz néhány másodperces állás után 95°-osnak tekinthető. A 90 °C-os víz is könnyen elkészíthető: mielőtt a víz forrni kezdene, kb. 90 °C-on jellegzetes zúgó-sistergő hangot ad, ami az edény meleg falán képződő és felszálló apró buborékok hangja. Az ennél “hidegebb” víz készítéséhez vízhőmérő szükséges. Némi gyakorlattal kitapasztalható, hogy  a forró és a hideg víz milyen arányú elegye szükséges a a kívánt hőmérsékletű teavízhez.

Edény

A víz tűzhelyen és elektromos vízforralóban is melegíthető. Mivel a mikrohullámú sütő nem egyenletesen melegíti a vizet, nem alkalmas vízforralásra (lehet, hogy a lobogó víz egy része még nem éri el a 100 °C-ot, de az is előfordulhat, hogy túlmelegszik, azaz 100 °C fölé emelkedik a hőmérséklete.
A teafüvet (fejenként 2 g-t számolva) egy olyan edénybe helyezzük, amelyet előzőleg forró vízzel öblítettünk ki, fejenként 2-3 dl vízzel öntsük fel, majd a kivonási idő lejártával szűrjük.
A teakészítésre használt edény anyaga – elvileg – befolyásolhatja a tea ízét. Ha ugyanis fémedényben áztatjuk a teafüvet, akkor az edény falából kioldódó fémionok a tea polifenoljaival kölcsönhatásba lépve változtathatnak az ízen. Ennek azonban inkább elvi jelentősége van, ugyanis a manapság használt rozsdamentes edényekből műszeresen is nehezen mérhető mennyiségű fémion oldódik ki. Ez pedig kevés ahhoz, hogy egy átlagos teafogyasztó által érzékelhető módon változzon az íz. Ugyanez érvényes a tea keverésére használt kanálra: a fémkanalakból kioldódó ionok mennyisége kevés ahhoz, hogy érzékelhető ízváltozást okozzon.

Hőmérséklet

Az ideális fogyasztási hőmérséklet 60-65 °C (forrázás után 1-2 perccel).

Ennyi. Ennyire egyszerű a teafőzés…