A víz ideális termék: az élethez nélkülözhetetlen, minden nap fogyasztjuk, és a nyersanyag hazánkban (még) olcsón, nagy mennyiségben és jó minőségben áll rendelkezésre. A legnagyobb haszon akkor realizálható, ha a vizet nem csapvízként adjuk el. Palackozva több nagyságrenddel ugrik az ár, de a víztisztítók forgalmazása sem tűnik rossz üzletnek…
Bár a palackozottvíz- és csapvízfogyasztás mellett egyaránt felhozhatóak érvek, két szempontot, az árat és a környezetterhelést tekintve egyértelműen a csapvíz a nyertes. Környezetvédelmi szempontból előnyös, hogy csapvíznél csomagolással, reklámozással kapcsolatos környezetterheléssel nem kell számolni. Az ásványvizeket általában egyszer használatos műanyag (poli(etilén-tereftalát), PET) palackokba töltik. Ennek eredményeként hazánkban évente több mint 1 milliárd pillepalack kerül a szemétbe. A palackozott vizek vásárlásával még a tudatos vásárlók, a hulladékot szelektíven gyűjtők is hozzájárulnak a környezetterhelés fokozódásához, ugyanis a begyűjtött európai műanyaghulladék nem ritkán több ezer kilométert utazik Ázsiába, ahol újra feldolgozzák.
A környezetvédelmi szempontokat természetesen felülírja az egészség védelme. Erre apellálva számos cég azon munkálkodik, hogy a csapvízbe vetett bizalmat megrendítse – ne lepődjünk meg, ezek a palackozottvíz- vagy víztisztítókészülék-bizniszben érdekeltek.
Vannak olyan alkotók is a csapvízben, amik egészségünkre ártalmasak és emiatt el kell távolítani belőle, ezek az oldott szennyezők pl. klór, klórozott vegyületek, íz- és szagrontók, a vizet elszínező szerves anyagok (…), rozsda darab, vízkő darab stb.
Ezt olvasva az emberben felébred a gyanú: már a csapvízben sem bízhatunk? A gyanú könnyen szorongássá is fokozható:
azok, akik 40 évig klóros vizet fogyasztottak, 70%-kal nagyobb eséllyel betegszenek meg rákban, mint azok, akik klórmentes vizet fogyasztottak.
Egy kép többet ér, mint ezer szó, így valószínűleg sokakat sokkol és terel a víztisztító készülék vásárlása felé az a fotó, amely állítólag egy ivóvízszállító csövet ábrázol:
Egy apró szépséghibája van ennek a képnek: nem Magyarországon készült és nagy valószínűséggel nem is egy ivóvízvezetéket ábrázol. A google képkeresője segítségével könnyen kideríthető, hogy ugyanezzel a képpel 2 éve a kongóiakat ijesztgették, s egy helyi újságíró bebizonyította, az egész csak kamu, ugyanis ez a fotó nem helyi vízvezetékről készült. Először 2016-ban bukkant fel Thaiföldön, de ott is a kiderítették, hogy hamis; majd 2019-ben Franciaországban futották le ugyanezt a kört – és most végre megérkezett hozzánk is…
De vajon megéri-e egyáltalán vízszűrőbe befektetni, vagy megfelelően biztonságos a vízművek által biztosított „szűretlen” víz is? Érdemes leszögezni, hogy az ivóvíz veszélyeivel kapcsolatos riogatás alaptalan és feltehetőleg a rosszul értelmezett marketing része. Talán kevéssé közismert tény, hogy a csapvíz a leggyakrabban ellenőrzött termékek közé tartozik. A hazai ivóvíz kb. 50%-a származik folyók parti szűrésű vizéből, felszíni vizekből, talajvízből. Ilyen esetekben különös figyelmet kell fordítani a környezetszennyezés eredményeként vízbe kerülő anyagokra. A ivóvíz mintegy felét azonban mélyebb rétegekből nyerik ki, ahol a szennyezés esélye jóval kisebb.
A vezetékes víz minőségét szabályozó hazai rendelet meglehetős részletességgel foglalkozik a minőség-ellenőrzés mikéntjével, és a szóba jöhető szennyezők mérésére érzékszervi, mikroszkópos, fizikai és kémiai vizsgálatokat ír elő. Ha ezeknek nem felel meg a csapvíz, akkor az ivóvízellátást palackozott vízzel vagy lajtoskocsival kell megoldani. Az ivóvízminőség hazánkban leginkább a magas arzéntartalom miatt lehet problémás néhány településen, de a korszerű víztisztítási technikák bevezetése miatt a határérték feletti arzént tartalmazó csapvízzel ellátott települések száma folyamatosan csökken.
A csapvízzel kapcsolatos számos tévhit egyike szerint azért kell kerülni fogyasztását, mert jelentős koncentrációban tartalmaz gyógyszervegyületeket. Számos országgal ellentétben, ahol az ivóvíz a felszíni vizekből származik, a hazai vezetékes vízben alig – legfeljebb csak nanogrammos mennyiségben – mutathatóak ki gyógyszermaradványok. Ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb gyógyszer dózisa milligrammos nagyságrendű, könnyen kiszámítható, hogy a gyógyszerhatás eléréséhez több százezer-millió liter vizet kellene meginnunk. Magyarra fordítva: ha csapvízzel oltjuk a szomjunkat, teljesen kizárt, hogy gyógyszerhatást (vagy mellékhatást) tapasztaljunk.
Sokan a klórozás miatt utasítják el az ivóvíz fogyasztását. Tény, hogy ez a gáz nem túl kellemes szagú és ízű, de alkalmazására szükség van, hogy megelőzzék a kórokozók elszaporodását a vízvezetékekben. Jelenleg nem ismert a klórozásnál hatékonyabb eszköz e cél elérésére. Ez még akkor is így van, ha tekintélyes – de a tényeket figyelmen kívül hagyó – szervezetek lobbiznak a klórvegyületekkel történő vízfertőtlenítés ellen. A szakszerű fertőtlenítés nem ártalmas a szervezet számára, ellenben elmaradása biztosan emberéleteket követel. A klórozás melléktermékeként képződő triklórmetán (triviális nevén: kloroform) kapcsolatos aggodalmak sem megalapozottak: azok mennyisége nem éri el a hazai szabványban szereplő határértéket, amely egyébként jóval szigorúbb az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) által javasoltnál. Kloroform túlzott klórozás esetén képződhet, ilyen szakszerű vízkezelés esetén nem fordulhat elő. A vegyületekkel szembeni védekezés igen egyszerű: mivel illékonyak, a pohárba kitöltött vízből gyorsan elpárolognak. Ugyanilyen módon könnyen megszabadulhatunk a vízben oldott klór ízétől és a vízből felszabaduló klórgáz szagától is. Bár néhány internetes honlapnak köszönhetően a kloroform került az érdeklődés fókuszába, a klórozás során sok egyéb, szintén káros hatású vegyület képződhet (klórecetsav-származékok, klorit- és bromátvegyületek stb.), ezek mennyisége viszont a vízben a nullához közelítően alacsony. A klórozás mértékének csökkentésére egyébként a vízművek is törekszenek, ennek érdekében egészítik ki egyes helyeken UV-fénnyel végzett kezeléssel a klórozást.
Ha a felsorolt szennyezési lehetőségek a hazai csapvizekben jelen lennének, akkor valóban szükséges lenne szűrni a csapvizet. Mivel azonban a magyar csapvizek a kiváló minőségűek közé tartoznak (baleset természetesen itt is történhet), a szűrés alapvetően nem szükséges, de egyes esetekben mégis megfontolandó. Ha az ivóvíz ásványianyag-tartalma kiemelten magas, kávéfőzőben történő alkalmazás esetén a vízkövesedés lassítására hasznos lehet az előzetes víztisztítás.
Az ásványvizek minőségét kevesen vonják kétségbe, és a mellettük szóló másik fontos érv az ásványianyag-tartalom. És épp az ásványi anyagok magas mennyisége az, amelyet egyes, víztisztító készülékeket forgalmazó cégek az ásványvizek és a csapvíz ellen fordítottak. A készülékforgalmazó ügynökök félrevezető kísérleteket mutatnak be annak bizonyítására, hogy az ásványvizek (vagy a csapból nyerhető ivóvíz) „szennyeződéseket” tartalmaznak. A megtévesztő demonstráció során a vízből elektrolízissel barna üledékként kiválasztják az oldott ásványi anyagokat. Ugyanezt a kísérletet az ásványi anyagoktól megszabadított vízen elvégezve természetesen nem csapódik ki semmi. Ezzel azt a szándékosan téves következtetést sugalmazták, hogy a tisztított víz tökéletesen tiszta, az ásványvíz és a csapvíz viszont szennyezettek.
A jó minőségű víztisztító készülékekkel szakszerűen előállított “szűrt” vizek fogyasztása egyébként természetesen nem káros. Ami problémát okozhat: a készülékekben pangó vízben rendszeres tisztítás és karbantartás nélkül elszaporodhatnak a kórokozók. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet 2009-ben elvégzett vizsgálatában nyolc különféle típusú, háztartásokban használt víztisztító berendezéssel kezelt vízmintát vizsgált, amelyek közül hétben a baktériumok száma meghaladta az egészségügyi határértéket. Ez nem azt jelenti, hogy a víztisztítók fertőzött vizet állítanak elő, az viszont elgondolkodtató, hogy szakszerűtlen házi használat esetén (ami a mérések gyakorisága szerint elég gyakori) mennyire könnyen fertőzötté válhat a készülékben található klórmentesített víz. A csapvíz házilagos tisztítása abban az esetben lehet indokolt, ha a közműről lecsatlakozó, a házon/lakáson belüli vízvezeték nagyon elavult. Az ebből adódó kockázat csökkentésének legbiztosabb módja a vezeték cseréje – vagy alternatív megoldásként az ivóvíz kifolyatása fogyasztás előtt.
A csapvízben a klórozásnak köszönhetően nem találhatók kórokozók, ásványi anyagok viszont igen, ezek jelenlétét azonban érdemtelenül hagyják figyelmen kívül. A hazai csapvizek ásványianyag-tartalma ugyanis 300-500 mg/l között van, ami alig marad el az ásványvizek számára korábban előírt minimális 500 mg/l-től. A sokat kárhoztatott kemény csapvizekben például az átlagnál magasabb a kalcium- és magnéziumsók aránya, amelyet ásványvizeknél kifejezetten előnyösnek tartanak. A csapvíz zavarosságát a magas ásványiayag-tartalom okozhatja. Ettől azonban nem kell félni: a vízkő leülepedhet a vízvezetékekben és a teáskannában, de az emberi szervezetbe nem. A nagyon magas kalciumtartalmú ásványvizek tartós fogyasztása fokozhatja a vesekövesség veszélyét, de a csapvíznél ettől nem kell tartani.
Szakgyógyszerész, gyógynövénykutató, az MTA doktora. Több könyv és sok száz cikk szerzője, rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat. A Szegedi Tudományegyetem intézetvezető egyetemi tanára, gyógyszerész- és orvostanhallgatók számára fitoterápiát oktat. Munkáját több díjjal és ösztöndíjjal ismerték el.
