A placebóval kapcsolatban sokáig szinte megkérdőjelezhetetlennek tűnt egy alapfeltevés: csak akkor működhet, ha az ember nem tudja, hogy valójában nem kap valódi kezelést. Egy friss vizsgálat viszont azt sugallja, hogy a történet ennél bonyolultabb. Úgy tűnik, bizonyos helyzetekben még egy olyan készítmény is kiválthat mérhető változást, amelyről a résztvevő pontosan tudja, hogy placebó.
Ez elsőre ellentmondásnak hangzik. Ha valami hatóanyag nélküli, és ezt a „beteg” is tudja, akkor mégis hogyan hat? A kérdés nemcsak izgalmas, hanem azért is fontos, mert ha a nyílt, megtévesztés nélküli placebó valóban működhet, az etikailag sokkal vállalhatóbb lehetőség, mint a klasszikus (a beteg tudta nélküli) placebóhasználat.
Nem a tabletta a főszereplő
A placebó klasszikusan olyan kezelés, amelynek nincs specifikus, a betegségre irányuló hatóanyaga, mégis képes valamilyen változást kiváltani. A placebóhatás magyarázata ma már messze nem merül ki annyiban, hogy „a beteg elhitte, ezért jobban lett”. Inkább arról van szó, hogy a kezelés összességében hat a szervezetre és a viselkedésre.
Ebben szerepe lehet az elvárásnak: ha valaki arra számít, hogy javulni fog az állapota, az befolyásolhatja a tünetészlelést, a közérzetet, sőt bizonyos testi folyamatokat is. Fontos lehet a kondicionálás is: ha korábban valaki többször megtapasztalta, hogy egy tabletta bevétele után javul, maga a gyógyszerszedés rituáléja is kiválthat tanult válaszokat. Ehhez társulhat az is, hogy a kezelés csökkenti a bizonytalanságot és a szorongást, növeli a kontrollérzést. Bizonyos placebóhatások mögött idegrendszeri mechanizmusokat is leírtak, például az endogén opioid rendszer vagy a dopaminerg pályák részvételét. Magyarán: nem arról van szó, hogy a „semmi” gyógyít, hanem arról, hogy az agy és a test reakcióit a környezet és az elvárások is befolyásolják.
Mi történik, ha mindenki tudja a játék szabályait?
Egy most megjelent vizsgálatban kilencven egészséges idősebb felnőtt vett részt. A résztvevőket véletlenszerűen három csoportba osztották. Az egyik csoport nem kapott semmilyen beavatkozást, a másik egy „megtévesztő” placebót kapott, amelyről azt mondták nekik, hogy egy, a szervezet működésére pozitívan ható multivitamin, a harmadik csoport tagjai pedig nyílt jelölésű placebót kaptak, tehát pontosan tudták, hogy a szedett szer nem tartalmaz hatóanyagokt. Utóbbi csoportnak ugyanakkor azt is elmagyarázták, hogy a placebónak ettől még lehet kedvező pszichológiai és testi hatása.
A vizsgálat három hétig tartott, ennek kezdetén és végén is mérték a stressz, a fáradtság és a jólét szintjét, , emellett memória-, figyelem- és fizikai teljesítményteszteket is elvégeztek.
A legfigyelemreméltóbb megfigyelés az volt, hogy a nyílt placebót kapó csoport a vizsgálat végén alacsonyabb stresszről számolt be, mint a másik két csoport. Vagyis a legkedvezőbb eredmény nem annál a csoportnál született, amelyet „félrevezettek”, hanem annál, amelyik pontosan tudta, hogy nem aktív készítményt kap.
A rövid távú memória terén is a nyílt placebós csoport mutatott kedvezőbb eredményt a kontrollcsoporthoz képest. A figyelmi teljesítmény esetében viszont nem látszott egyértelmű különbség. A fizikai működés terén mindkét placebócsoportban volt némi javulás, különösen a nyílt placebót kapóknál.
Miért lehet hatásosabb a nyílt placebó?
Ez talán a vizsgálat legizgalmasabb kérdése. Miért teljesített jobban több kimenetelben az a csoport, amelyik tudta, hogy placebót kap? Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a nyílt placebóhoz adott magyarázat hitelesebb és értelmezhetőbb volt, mint a „multivitaminos” történet. Nem kizárt, hogy a résztvevők számára ez az őszinte keretezés nagyobb bizalmat és nagyobb kontrollérzést adott.
Ez a kutatás mindenképpen érdekes, de önmagában nem bizonyíték arra, hogy a nyílt placebó mindig, minden körülmények között hatásosabb lenne, mint a „megtévesztő” placebó. Kevés volt a résztvevő, csak egészséges, gyógyszert nem szedő idősebb felnőtteket vizsgáltak, nem vizsgáltak objektív élettani markereket (pl. kortizolszint).
Ebből a vizsgálatból sem az következik, hogy a hatóanyag nélküli készítmények hatásosak, vagy hogy a bizonyított kezelések helyett elég lenne ügyesen tálalt semmit adni a betegeknek. Sokkal inkább az látszik, hogy az emberi test működésére a gyógyszermolekulákon kívül a kezeléssel kapcsolatos elvárások és a terapeuta-beteg interakciók egyarán hatással vannak.
Ez tudományosan nagyon érdekes, etikailag pedig azért fontos, mert a nyílt placebó elfogadhatóbb lehet, mint a beteg „megtévesztése valódi placebóval. Hogy ebből lesz-e valaha szélesebben alkalmazható, etikusan használható kiegészítő eszköz, azt még nem tudhatjuk – ez a kutatás mindenesetre egy fontos és érdekes első lépés ebbe az irányba. Az a (nem túl friss) felismerés azonban akár azonnal hasznosítható, hogy a terapeuta-beteg kapcsolat minősége, a megfelelő kommunikáció önmagában is hozzájárul a gyógyhatáshoz.
Ez a cikk mindenki számára ingyenesen hozzáférhető – a PirulaKalauz készítése azonban költségekkel is jár. Kérjük, támogasd a munkánkat – pár kattintással megteheted itt!
Szakgyógyszerész, gyógynövénykutató, az MTA doktora. Több könyv és sok száz cikk szerzője, rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat. A Szegedi Tudományegyetem intézetvezető egyetemi tanára, gyógyszerész- és orvostanhallgatók számára fitoterápiát oktat. Munkáját több díjjal és ösztöndíjjal ismerték el.
