Torokfájással ébredni nem kellemes érzés. Ilyenkor általában iszunk valami meleget (jellemzően teát), és bízunk abban, hogy nem tart sokáig. Esetleg beletúrunk a házi gyógyszeres dobozba, hátha akad ott egy szopogatótabletta. Ha nagyon elszántak vagyunk, elrobogunk a patikába, majd onnan kilépve vény nélkül kapható szerekkel és gyógyszerészi tanácsokkal felvértezve várjuk a gyógyulást, de úgy is alakulhat, hogy pár nap múlva a háziorvosunk (jelen helyzetben virtuális) rendelőjében kötünk ki. Utóbbi esetet leszámítva a torokfájás kezelése kapcsán elmondható, hogy saját mérlegelés alapján választunk készítményt a vény nélküli szerek közül, és joggal várjuk, hogy a széles választékban rendelkezésre álló gyógyszerek és egyéb termékek valóban a gyógyulásunkat szolgálják.
Orvosságok torokgyulladásra – mik a lehetőségek?
A torokfájásra alkalmazott vény nélküli készítmények összetétel és hatás szempontjából igen változatosak. Érdemes a gyulladt torokra célzottan, helyileg ható szereket alkalmazni, amelyek szopogatótabletta, spray, vagy szájvíz formában kerülnek forgalomba.
Mi van a szopogatótablettában?
A szopogatótabletták (vagy spray-k) jellemzően a korokozók szaporodását akadályozó fertőtlenítő hatású anyagot (pl. benzalkónium-kloridot, klórhexidint, illóolajat) tartalmaznak, vagy valamilyen gyulladáscsökkentő komponenst (köztük számos növényi eredetű anyagot, pl. zuzmókivonatot), de lehet benne helyi érzéstelenítő (amitől kellemesen elzsibbad a fájó torkunk, ilyen pl. a benzokain), vitamin, és – bármilyen meglepő – a korokozókat kíméletlenül elpusztító antibiotikum is. Utóbbi kategóriát Magyarországon az egyetlen tirotricin nevű hatóanyag képviseli, más európai országban egyéb garatban ható antibiotikum (gramicidin, bacitracin) is kapható. Korábban egy fuzafungin nevű hatóanyag is használatban volt Európában – Bioparox néven volt ismert – de ezt magas allergizáló potenciálja miatt már kivonták a forgalomból.
Miben különbözik a torokban alkalmazott antibiotikum a vényre kaphatóktól?
A helyileg kialakuló (lokális) hatás egy ilyen antibiotikum esetén azt jelenti, hogy a szopogatótablettából kioldódó (vagy spray-ként bepermetezett) hatóanyag közvetlenül a garat nyálkahártyájára kerül és ott veszi fel a harcot a kórokozókkal, míg a „csatában” fel nem használt hatóanyag a bélcsatornába jut, de onnan nem szívódik fel, hanem távozik a szervezetből. Ezzel szemben, az orvosi vényre kapható antibiotikumok nagy többsége, az ún. szisztémás szerek, lenyelés után a bélrendszerből a véráramba kerülnek, majd annak segítségével jutnak el a szervezet különböző tájaira, így pl. a garatba (de máshová) is, és kiürülésükig még hosszabb-rövidebb ideig a szervezetben tartózkodnak. Mindezeket átgondolva (könnyű beszerezni, csak a gyulladt területen hat, gyorsan kiürül) a lokális antibiotikumok használata nemcsak egyszerűnek, de észszerűnek is tűnik – de vajon teljesen veszélytelenek ezek a szerek? Mind arany, ami fénylik?
Mit mond erről a tudomány?
Dr. Essack kutatócsoportja pont ezt a kérdést feszegette abban a nemzetközi tanulmányban, amelynek eredeti célja a torokgyulladásra alkalmazott lokális antibiotikumok haszon-kockázat értékelése volt. Betonbiztos megállapításokra úgy juthatunk egy ilyen elemzés során, hogy gondosan feldolgozzuk mind a hatásosságot, mind a veszélyeket dokumentáló szakirodalmat, majd mérlegre tesszük a bizonyítékokat. Csakhogy a kutatók már az első lépésnél nehézségekbe ütköztek: kiderült, hogy a vizsgált hatóanyagcsoport lokális használatával kapcsolatban még a hatásosságról sincs kellő minőségű szakirodalom, de az igazán meglepő az, hogy a kockázatokról is alig találtak megfelelő dokumentációt, sőt, az egyik legkomolyabb veszély, az antibiotikum-rezisztencia kialakulásának gyakoriságát nem is vizsgálták korábban.
Mi jelent a rezisztencia, és mi a gondunk vele?
Az antibiotikum-rezisztencia az a jelenség, amikor a kórokozók érzéketlenek az eltávolításukra szánt hatóanyaggal szemben. A baktériumoknak ez a nem túl szimpatikus tulajdonsága annak köszönhető, hogy rendkívül jól alkalmazkodnak az őket érő stresszhez, beleértve az elpusztításukat célzó gyógyszeres kezeléseket. Minél többször találkoznak antibiotikummal, annál több lehetőségük van alkalmazkodni hozzájuk (annál nagyobb az ún. szelekciós nyomás mértéke.) A kórokozók ellenálló képességét nemcsak a gyakori antibiotikum-találkozás, hanem a szakszerűtlen gyógyszeralkalmazás is fejleszti. Ugyanis, ha a baktériumokat az előírt kezelési időnél rövidebb ideig tesszük ki antibiotikumnak (pl. öt nap helyett csak két napon át szedjük a gyógyszert), közülük a kevésbé ellenállók elpusztulhatnak ugyan, de a jobban alkalmazkodóknak ez csak egy újabb lökést ad a továbbfejlődéshez. Ez a gyakorlat olyan baktériumtörzsek megjelenését eredményezheti, amelyek több, korábban velük szemben hatásos antibiotikumra is érzéketlenek (multirezisztensek), szélsőséges esetben semmilyen kezelésre sem reagálnak (pánrezisztensek). Az ellenálló baktériumok tartósan jelen lehetnek a beteg szervezetében, ahol a rezisztenciát hordozó génjeiket korokozóról korokozóra adják át. A felső légutakban tenyésző rezisztens baktériumokat lenyeljük, ezért jó eséllyel eljutnak a bélrendszerbe, ahol a normál bélflóra egyensúlyát megbontva a bélnyálkahártya egészségét, így az immunrendszer működését is veszélyeztetik. Ráadásul a garat vagy az orrjárat rezisztens kórokozói emberről emberre is könnyen terjednek, ami veszélyt jelent a közösségekre nézve. A probléma nemcsak szakirodalmi fantáziálás: világszerte 700 ezer ember hal meg évente a kezelésre érzéketlen bakteriális fertőzésben, közülük 30 ezer Európában.
Tehát a torokfájásra szedett lokális antibiotikumok rezisztenciát okoznak?
Ezt nem jelenthetjük ki, de csakis azért nem, mert célzottan erre irányuló vizsgálatot nem végeztek. De gyanakodni szabad, sőt, szakember számára a társadalom érdekében kötelező. Annyit biztosan tudunk, hogy ellenálló kórokozót, bacitracin-rezisztens Streptococcus pyogenest izoláltak már torokgyulladásos betegből, bár nem áll rendelkezésre a lokális alkalmazás és a rezisztencia közötti ok-okozati összefüggést tisztázó adat. A Magyarországon is forgalmazott tirotricinnel szemben mesterséges úton, laboratóriumi körülmények közt kiváltható rezisztencia Staphylococcus aureus baktériumokban, de olyan klinikai esetről, ahol betegekben azonosítottak volna ilyen törzset, még nem számolt be a szakirodalom. Ettől persze még nem dőlhetünk hátra: számos tapasztalat figyelmeztet a rezisztencia fenyegető lehetőségére. A bőrgyógyászat területén, ahol a lokális antibiotikumok használata régi gyakorlat, az ellenálló baktériumtörzsek kiszelektálódása ismert jelenség. Aknék vagy egyszerűbb bőrfertőzések túlzásba vitt, akár korlátlan antibiotikum (eritromicin, klindamicin, mupirocin, fuzidinsav) -kezelésével összefüggésben figyelték meg ellenálló Staphylococcus– és Propionibacterium-törzsek megjelenését. Tehát a lokális szerek használata bizonyosan szelekciós nyomást fejt ki a kórokozókra, így a rezisztencia veszélye miatt a helyileg alkalmazott antibiotikumok túlzott használata nem sutba dobható probléma.
Ezek szerint az antibiotikumos szopogatótabletta akár ártalmas is lehet. De legalább hatásos! Vagy mégsem?
Térjünk vissza Dr. Essack tanulmányára! Mindössze három olyan, tudományos mércével mérve elfogadható minőségű (randomizált, placebokontrollos) közleményt találtak, amelyek garatban alkalmazott antibiotikumokat értékelnek. Ezek a vizsgálatok a betegek állapotának jelentős javulását állapították meg gyógyszerszedést követően, de vannak hiányosságaik. Például, hogy a vizsgált készítmények mindegyike tartalmazott egyéb aktív összetevőket is az antibiotikus hatóanyagon kívül (pl. torokfertőtlenítő szert), ezért az észlelt hatás nem tulajdonítható kizárólag az antibiotikumnak.
Néhány egyszerűbb (megfigyeléses) vizsgálatban hatásosnak találták a lokális szereket, ugyanakkor kontrollcsoport (kezelésben nem részesülők) adataival nem vetették össze az eredményeket. Az összehasonlítás különösen fontos olyan betegségek, így torokgyulladás esetén is, amelyek néhány napon belül spontán gyógyulhatnak.
A hatásosság ezen bizonyítékai egyelőre csekélynek mondhatók. Torokgyulladás esetén az antibiotikus szopogatótabletták haszna ezért megkérdőjelezhető, a bizonyítottság hiánya pedig meglepő annak tükrében, hogy világszerte könnyen elérhető készítményekről van szó.
Ha kicsikét hatásos, az már jobb mint a semmi, nem igaz?
Lépjünk át a klinikai vizsgálatok világából a hétköznapok valóságába! Ha fáj a torkunk, nem tudjuk, milyen kórokozó okozza, hacsak nem kapunk róla orvosi diagnózist. A legnagyobb (kb. 80%-os) esélye annak van, hogy egy vírus fertőzött meg. Ez fontos tény, hiszen a vírusokra nem hatnak az antibiotikumok, ezért nem is ajánlott ezekkel kúrálni magunkat. Nem pusztán azért, mert értelmetlen, hanem, mert ezzel növeljük a kórokozókat alkalmazkodásra kényszerítő szelekciós nyomást, más szóval „eddzük” azokat a baktériumokat, amelyek a nyálkahártyánkon kisebb arányban, a természetes flóra részeként élnek, de elszaporodva betegséget képesek okozni. Ez pedig egy következő betegségnél a terápia sikertelenségét is jelentheti.
Ha ez valóban ekkora probléma, miért vannak egyáltalán forgalomban vény nélküli antibiotikumok?
Nem mindenhol elérhetők ezek a szerek, néhány ország hatósága szerint a lokális antibiotikumok használata nem megalapozott. Például Franciaországban a terápiás haszon megkérdőjelezhetőségére hivatkozva 2005-ben kivonták a forgalomból a garatban vagy orrüregben alkalmazott antibiotikumokat.
Ezeket értem, de mégis mit tegyek, ha fáj a torkom?
Ha annyira fáj, hogy alig tudsz beszélni, akár köpni-nyelni se tudsz (akinek volt Haemophylus-okozta torokgyulladása, pontosan érti, mit jelent ez), ne várj a spontán gyógyulásra, keresd fel a háziorvosodat! Ha ő úgy látja, hogy bakteriális fertőzésed van, valószínűleg felír valamilyen szisztémás antibiotikumot.
Ha a fájdalom úgy-ahogy elviselhető, gondolj arra, hogy nagy valószínűség szerint vírusos fertőzésed van és pár nap alatt el fog múlni. Célszerű torokfertőtlenítő készítményt (de nem antibiotikusat) alkalmazni, mert ez megtizedeli a vírusokat. Emellett bátran használj gyulladáscsökkentőt tartalmazó szopogatótablettát, vagy iszogass ilyen hatású gyógyteát (pl. kamilla, mályva) mézzel. Ha bizonytalan vagy az összetételt, a hatást, vagy használatot illetően, kérdezd a patikust!
Kifejezetten a fájdalom mérséklésére nem ördögtől való klasszikus, általánosan ható fájdalomcsillapító-gyulladáscsökkentő tablettát (más néven lázcsillapítót) bevenni. Fogyaszthatsz ilyen hatású forró italt is, csak figyelj arra, hogy ezeket ne halmozd! A gyógyulást immunerősítőkkel, vitaminokkal vagy ásványi anyagokkal, pihenéssel is segítheted.
Ha a tüneteid súlyosbodnak, az állapotod folyamatosan romlik, keresd fel (hívd) a háziorvosodat!
A torokfájás kezelésének – a fentiek alapján – nem az antibiotikus szopogatótabletta a legjobb “ellenszere”, ha szakember javaslata nélkül, az öngyógyításban alkalmazzák. Ha mégis ezt választod – mivel e sorok szerzője is a földön él, tisztában van vele, hogy bizonyos helyzetekben, különösen Covid-időkben a gyors hozzáférés az első számú szempont –, olvasd el a tájékoztatót, és pontosan annyi ideig és olyan adagolásban alkalmazd, ahogy előírják. A hazánkban forgalmazott tirotricin-tartalmú gyógyszer szakembereknek szóló tájékoztatója szerint „a kezelést a tünetek megszűnése után még egy napig javasolt folytatni.” Reálisan ez 4-5 nap; ennyi ideig tart az antibiotikumok általános alkalmazási elveinek megfelelő kezelés.
Mindezeket szem előtt tartva, szopogass legalább 4 napig, és ne hagyd abba a kezelést csak azért, mert közben enyhült a fájdalom! Ha erre odafigyelsz, nemcsak te jársz jobban, hanem felelős gyógyszeralkalmazóként tettél valamit az antibiotikum-rezisztencia visszaszorítása érdekében.
Források:
Essack és mtsai: Topical (local) antibiotics for respiratory infections with sore throat: An antibiotic stewardship perspective
Méhi Orsolya: Már egy generáción belül katasztrofális következményei lehetnek az antibiotikum-rezisztenciának
Ez a cikk mindenki számára ingyenesen hozzáférhető – a PirulaKalauz készítése azonban költségekkel is jár. Kérjük, támogasd a munkánkat – pár kattintással megteheted itt!
A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerzett diplomát 2004-ben. Tumorellenes növényi vegyületek felderítéséről beszámoló doktori disszertációját 2012-ben védte meg, ezt követően kutatóként dolgozott a Szegedi Tudományegyetemen, ahol gyógyszerészhallgatók oktatásában gyakorlatvezetőként és témavezetőként is részt vett. Jelenleg szakértői munkát végez, valamint a PTE Transzlációs Medicina Intézetének külső munkatársa, a Magyar Fitoterápiás munkacsoport tagja.
