fbpx
2021. február 28., vasárnap

Fűszeres segítség az ízületeknek

Tudtad?

dr. Tóth Barbara
Gyógynövénykutató gyógyszerész, egészségügyi szakfordító-tolmács. Főbb kutatási területe a gyógynövények hatásosságának, biztonságosságának és tartalomanyagainak vizsgálata. Évek óta részt vesz gyógyszerész- és orvostanhallgatók egyetemi oktatásában és egészségügyi szakemberek továbbképzésében. Több fórumon és módon is közreműködik a nagyközönség hiteles és szakszerű tájékoztatásában, az érdeklődők számára elérhetővé és megérthetővé téve a legfrissebb tudományos eredményeket.

Bár a kopásos ízületi betegség, az artrózis kezelésére jelenleg nem áll rendelkezésre biztos gyógyszer, egy természetes eredetű antioxidáns enyhülést hozhat a betegségben szenvedők számára.

Az oszteoartritisz néven is ismert betegség során az ízületi porcok kopása jelentősen megnehezíti az érintettek mozgását, fájdalmassá téve a hétköznapi tevékenységeket. Az oszteoartritisz világszerte milliókat, elősorban az idősebb korosztály tagjait érinti. Mivel ezen korosztályra jellemző a krónikus betegségek gyakori előfordulása és az, hogy egyidejűleg számos gyógyszert szednek, folyamatos az igény a minél kevesebb mellékhatással járó, minél hatékonyabb terápiák kifejlesztésére. A fájdalomcsillapító gyógyszerek bár enyhíthetik a betegséggel járó ízületi fájdalmat, hosszú távon alkalmazva meglehetősen kockázatosak lehetnek az idősebb korosztály számára.

Egy nemrég megjelent klinikai vizsgálat során a kurkumakivonat hatásait értékelték artrózisban szenvedő betegeken. A vizsgálatba összesen 70 térdartrózisos beteget vontak be, akiket véletlenszerűen két csoportba osztottak, az egyik csoport tagjai kurkumakivonatot tartalmazó kapszulát kaptak naponta kétszer, a másik csoport tagjai pedig placebót (hatóanyagot nem tartalmazó készítményt). A vizsgálat során sem a résztvevők, sem a vizsgálatot lebonyolítók nem tudták, hogy melyik beteg melyik csoportba került. A vizsgálat 12 hétig tartott és a végén a kurkumát kapók körében jelentősen csökkent a fájdalom, viszont a porc összetétele nem változott. A vizsgálat során a napi 200 mg kurkumakivonat nemcsak hatásosnak, de biztonságosnak is bizonyult. A betegek által leírt mellékhatások ugyanis nem különböztek a két csoportban, így tehát a kurkuma nem okozott súlyosabb vagy gyakoribb mellékhatásokat, mint a placebo. A hatásért elsősorban a kurkuma kurkumin nevű hatóanyagát tartják felelősnek. A vegyületről már korábban számos kedvező hatást leírtak, igazolták többek között gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatását. A kurkuminnal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a vegyületnek közvetlenül csak nagyon kis része hasznosul a szervezetben, a hatáshoz valószínűleg azok az anyagok is hozzájárulnak, amelyek a kurkuminból a bélrendszerben alakulnak ki.

A teljes cikk klubtagsággal olvasható el

Előfizetőnk lehetsz  itt.

Ha elfelejtettél bejelentkezni, megteheted  itt.

A hiteles információkhoz való hozzáférést támogatandó a PirulaKalauz összes, COVID-dal kapcsolatos írása ingyenesen elérhető.
Ha támogatni szeretnéd munkánkat, vagy hozzáférni egyéb tartalmainkhoz, lépj be a PirulaKalauz Klubba!

Legfrissebb cikkek

PirulaKalauz - most ingyenes kiszállítással!

Egy kézikönyv, ami segíthet, hogy megőrizd az egészséged!

error: A tartalmat szerzői jog védi, vedd fel velünk a kapcsolatot, ha szeretnéd átvenni írásunkat.