A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerzett diplomát 2004-ben. Tumorellenes növényi vegyületek felderítéséről beszámoló doktori disszertációját 2012-ben védte meg, ezt követően kutatóként dolgozott a Szegedi Tudományegyetemen, ahol gyógyszerészhallgatók oktatásában gyakorlatvezetőként és témavezetőként is részt vett. Jelenleg szakértői munkát végez, valamint a PTE Transzlációs Medicina Intézetének külső munkatársa, a Magyar Fitoterápiás munkacsoport tagja.
Közösségi oldalakon évek óta kering egy mém, amelyet hol hagyománytiszteletből, hol önigazolásként, de mindenképpen nosztalgikus felindulásból posztolnak ismerőseink, sokak szimpátiáját vagy éppen ellenérzését kiváltva...
A PirulaKalauz nem működhetne anélkül a szerzői csapat nélkül, akik egész évben témajavaslatokkal és cikkekkel látják el az oldalt. Bár a kollégák igazán remek...
Vajon hatással lehet-e az alvás időtartama alatt elszenvedett rövid távú fényhatás a szervezet másnapi vércukorszint-szabályozására? Többek között erre a kérdésre kerestek választ egy amerikai...
Egy 19 éven át folytatott adatgyűjtés során amerikai kutatók megállapították, hogy az USÁ-ban a melatoninfogyasztás a 2000-es évek elejétől kezdve jelentősen növekedett. Bár a...
A paracetamol (acetaminofen) egy vény nélkül kapható gyógyszer, amelyet jelenleg biztonságosnak tartanak a terhesség alatt fellépő láz és fájdalom csillapítására. Túladagolásáról, az empátiás készségre...
Torokfájással ébredni nem kellemes érzés. Ilyenkor általában iszunk valami meleget (jellemzően teát), és bízunk abban, hogy nem tart sokáig. Esetleg beletúrunk a házi gyógyszeres...
A várandósgondozás kötelező szűrővizsgálatainak egyike a cukorterheléses teszt, amely a szénhidrátháztartás terhesség hatására bekövetkező eltéréseit hivatott felderíteni. A vizsgálatot a második trimeszterben, a terhesség...
Számos kutatás alátámasztja, hogy az emberi vastagbélben élő baktériumok, azaz a bélflóra egészsége – megfelelő összetétele, mennyisége – összefüggésben áll több élettani terület működésével....
A chiamag (vagy aztékzsályamag) 2013-ban került be az ellenőrzött új élelmiszerek európai uniós jegyzékébe. Valójában csak Európában „újonc”: Latin-Amerikában több ezer éves múltja van.
Anyanövénye,...