fbpx

Minden, ami gyógyszer, gyógynövény, vitamin - szakértőktől

2024. június 13., csütörtök

Ezért is érdemes oltatni: az influenza jelentősen fokozza a fejlődési rendellenességek kockázatát

Tudtad?

dr. Csupor Dezső
dr. Csupor Dezső
Szakgyógyszerész, gyógynövénykutató, az MTA doktora. Több könyv és sok száz cikk szerzője, rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat. A Szegedi Tudományegyetem intézetvezető egyetemi tanára, gyógyszerész- és orvostanhallgatók számára fitoterápiát oktat. Munkáját több díjjal és ösztöndíjjal ismerték el.

influenza

Az influenza az influenza A, B vagy C vírusok által okozott fertőző betegség, amely általában december és március között okoz járványt az északi féltekén. Az egyébként egészséges (alapbetegségekben nem szenvedő) egyének általában 3-7 nap alatt gyógyulnak meg, de a vírusos fertőzést követően a betegek egy részénél bakteriális légúti fertőzés alakul ki. Egyes betegeknél egyéb szövődmények is kialakulhatnak, s a várandós nők ilyen szempontból fokozottan veszélyeztetettek.

A terhesség első harmadában (az első trimeszterben) alakulnak ki a magzat szervei. Ebben az időszakban a környezeti hatások komolyan károsíthatják az embrió fejlődését, akár fejlődési rendellenességet is okozhatnak. Világszerte az újszülöttek 3-5%-át érintik veleszületett fejlődési rendellenességek, s ezek jelentős mértékben felelősek a csecsemőhalandóságért.

Az influenzavírusok szerepe vitatott a veleszületett, nem genetikai hátterű rendellenességek kialakulásában: egyes epidemiológiai tanulmányok a rendellenességek kockázatának kismértékű növekedését mutatták ki, míg mások nem figyelték meg a fejlődési rendellenességek arányának növekedését influenzajárványok után. Ezek a cikkek azonban nem bizonyító erejűek, mivel általában nem igazolták laboratóriumi módszerekkel az influenzafertőzést. Egy metaanalízis szintén rámutatott az anyai influenza és a fejlődési rendellenességek közötti összefüggésre, azonban ez is számos kérdést hagyott nyitva: nemcsak az első trimeszterben kialakult fertőzésekre fókuszáltak, és az sem világos, hogy maga a vírusfertőzés, vagy a betegséggel járó láz fokozza a kockázatot.

Egy magyar szerzők által jegyzett közlemény  a fejlődési rendellenességek gyakoriságának alakulását vizsgálta az első trimeszterben influenzafertőzésen átesett anyák utódainál. Összesen 13 klinikai vizsgálat adatainak összesítése és statisztikai elemzése alapján megállapították, hogy az első trimeszterben influenzán átesett anyák csecsemőinél

  • összességében másfélszer nagyobb gyakorisággal alakul ki fejlődési rendellenesség, mint azoknál, akik nem szenvedtek influenzában
  • 2,5 szeres velőcső-záródási rendellenességek, az ajak- és szájpadhasadék,
  • 2,2-szeres a nyitott gerinc,
  • 1,6-szoros a szívfejlődési rendellenességek kockázata.

Nem teljesen ismert, hogy az influenzafertőzés milyen módon fokozza a felsorolt, nem genetikai alapú fejlődési rendellenességek kockázatát, azonban az egyértelmű, hogy a betegséggel szembeni védekezés fontos – s ennek legjobb eszköze az influenzaoltás. Mivel az influenza szövődményei a várandósság időszakában súlyosabbak lehetnek, mint egyébként (a magzati kockázatokon túl), az influenza elleni oltás a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatója szerint minden várandós nő számára ajánlott. Az influenza elleni vakcina biztonságos, és beadható a várandósság előtt, alatt és után is.

Egyes vizsgálatok szerint ha az influenzafertőzés során hatékonyan csillapították a lázat, kisebb valószínűséggel alakulnak ki fejlődési rendellenességek. A várandósság alatti gyógyszerszedés ugyanakkor szintén hordoz kockázatokat, még a sokat reklámozott, vény nélkül kapható lázcsillapítók esetén is.

A cikk itt még nem ért véget!

Erről olvashatsz még:

Milyen veszélye van, ha a várandósság utolsó szakaszában alkalmaznak fájdalom- és lázcsillapítót?
Miért csak orvos javaslatára szabad lázcsillapítót szedni az első trimeszterben?

A teljes cikk klubtagsággal olvasható el.

Előfizetőnk lehetsz  itt.

Ha elfelejtettél bejelentkezni, megteheted  itt.

Ha támogatni szeretnéd munkánkat, vagy hozzáférni egyéb tartalmainkhoz, lépj be a PirulaKalauz Klubba!

Szakmailag lektorálta: dr. Csupor-Löffler Boglárka

Illusztráció: tengr.ai

Legfrissebb cikkek

PirulaKalauz

Egy kézikönyv, ami segíthet, hogy megőrizd az egészséged!