fbpx

Minden, ami gyógyszer, gyógynövény, vitamin - szakértőktől

2021. szeptember 20., hétfő

Egy újabb érv a maszkviselés ellen?

Tudtad?

dr. Csupor Dezső
Szakgyógyszerész, gyógynövénykutató. Több könyv és sok száz cikk szerzője, rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat. A Szegedi Tudományegyetemen gyógyszerész- és orvostanhallgatókat oktat, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának elnöke. Munkáját több díjjal és ösztöndíjjal ismerték el.

Maszk

Teljesen normális, hogy nem szeretünk maszkot viselni. Párásodik a szemüveg, izzad az ember feje, úgy érzi, hogy nem kap levegőt – a kellemetlenségek sora hosszú. És mindezzel szemben a maszkoknak csupán egyetlen előnye van: a maszkviselés mérsékli a koronavírus (és más kórokozók) terjedését. Ráadásul újabban arról is írnak, hogy a maszkok kifejezetten veszélyesek lehetnek. (És most nem arra gondolok, hogy az oxigén nem jut át a maszkon, ergo megfulladunk, ez ugyanis naponta, több száz millió ember részvételével zajló “vizsgálattal” cáfolt képtelenség.) Egy maszkviselés ellen indított petícióban ezt írják például:

A kémiai összetételt vizsgálva Michael Braungart professzor, a hamburgi Környezetvédelmi Intézet tudományos igazgatója megerősítette, hogy sem az FFP2-es sem a sebészi maszkok nem alkalmasak az üzletekben, tömegközlekedésben való használatra, mivel egészségügyi károkat okoznak és veszélyes hulladéknak minősülnek. A legtöbb FFP2 maszk anyaga egy hőre lágyuló anyag: polipropilén. Nagy mennyiségben vannak jelen benne a ragasztók, kötőanyagok, antioxidánsok és UV-stabilizátorok, illékony szerves szénhidrogének, formaldehid vagy anilin, és további mesterséges illatanyagok, amelyek célja elfedni a kellemetlen kémiai szagokat. A kék színű műtéti maszkokban festékként kobaltot használnak. Ez egy olyan vegyi koktél, amelynek toxicitását soha nem tesztelték, és hosszú távú hatásait sem vizsgálták ezért mindennapi használatra nem javasolható és nem alkalmazható. Viselője a kémiai összetevőkön túl az apró méretű mikroszálas részecskéket is belélegzi, amelyek megtelepednek a tüdőben, és onnan tovább haladva képesek behatolni a mélyebb légutakba. A tüdőkárosodás vírus nélkül is bekövetkezik.

A hivatkozott Michael Braungart professzor vegyész, környezetvédelmi aktivista, a Hamburger Unweltinstitut alapítója, környezetbarát tervezést oktat egy német egyetemen. A Hamburger Umweltinstitut honlapján bőségesen találhatóak információk a maszkokkal kapcsolatos álláspontjáról. Egy március 26-i bejegyzés a hamburgi Bahnhofsapotheke gyógyszertárban vásárolt maszk kémiai vizsgálatát mutatja be. Látszólag borzasztó tudományosan: két hatalmas táblázatban és két színes ábrán látható, hogy mit tartalmaz a maszk. A baj csak az, hogy az eredmények még a szakember számára is nehezen értelmezhetőek (ha egyáltalán). Az ábrákhoz egyáltalán nem tartozik magyarázat, a táblázatokban fel van sorolva néhány tucat vegyület neve, de nem derül ki, hogy ezeket milyen mennyiségben, pontosan miből és hogyan mutatták ki.

Mert az egyébként nem új információ, hog a maszkok készülnek valamiből, és ez műszeres módszerekkel ki is mutatható. Nagyon kevés olyan dolgot tudnék mondani, ami semmiből készül. A bennünket körülvevő világ, beleértve a maszkokat, a réten repkedő pillangókat, de még a pillangókat kergető kislányt is, molekulákból állnak. Ez még önmagában nem meglepő, és természetesen nem is probléma.

Az viszont probléma, hogy ez a fajta tálalás már messziről bűzlik: nagyon gyanús, hogy a szerző célja az olvasó manipulálása. A szerző az “eredményekhez” hozzáfűzi, hogy ezeknek az anyagoknak a kölcsönhatása nem mérhető fel, de akár fokozhatják egymás hatását. Arról ugyan nincs szó, hogy pontosan milyen hatást, de az érzékeltetés kedvéért egy hasonlattal él: ha beveszünk egy aszpirint egy pohár borral, annak olyan hatása lehet, mintha egy egész üveggel megittunk volna. Ez a hasonlat teljesen alaptalan, értelmetlen, így más némileg kételkedve görgetek tovább…

Egy március elsejei bejegyzésben arról ír Braungart, hogy a maszkokkal kapcsolatos kritikáival semmiképpen nem szeretne muníciót adni a maszkelleneseknek vagy a Covid-tagadóknak. A célja csak az, hogy olyan maszkokat használjunk, amelyek az egészség- és a környezetvédelem szempontjainak egyaránt megfelelnek. Az orvosi és az FFP maszkok véleménye szerint nem egész napos használatra vannak kifejlesztve, és összetevőik között veszélyes anyagok is találhatóak. Szép és hasznos törekvés, hogy minél környezetbarátabb maszkok készüljenek, de ezt a problémát valószínűleg nem egy világjárvány közepén kell megoldani.

Ha még lejjebb görgetünk az oldalon, a következő, február 9-i bejegyzés elolvasásával elérhető a megvilágosodás. Ebben található meg a maszkok összetevőivel kapcsolatos elmélkedés, ami magyar nyelven is terjed, valamint a bejelentés: egy német startup vállalkozás kifejlesztett egy biológiailag lebomló maszkot, amely teljesen mentes az FFP2 és orvosi maszkok veszélyeitől. Ez mind szép és jó, csakhogy Braungart, talán akaratán kívül, teljes mellszélességgel beállt egy olyan termék marketingjébe, amely lehet, hogy kiváló de nem érhető elé mindenki számára. Ugyanakkor megalapozatlan elméleti fejtegetéseivel rombolja a maszkokkal kapcsolatos bizalmat. Aki eddig sem volt oda a maszkokért, annak adott pár érvet a rettegéshez vagy mások ijesztgetéséhez.

Braungart érvelésével az a legnagyobb probléma, hogy megalapozott tények, bizonyítékok nélkül nyilvánul meg negatívan az FFP2 és orvosi maszkokról. Mert még ha el is fogadjuk, hogy az általa felsorolt anyagok benne vannak a maszkokban, mi a bizonyíték arra, hogy azok bekerülnek a szervezetbe? És ha bekerülnek, vajon bejutnak-e olyan mennyiségben, hogy bármi problémát okozzanak? Tartok tőle, hogy ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok; ezek hiányában pedig megnyilvánulásai nem tudományos érvelésnek, hanem vagdalkozásnak tűnnek.

A legjobb megoldás az lenne, ha kikecmeregnénk ebből a járványból, és nem kellene maszkot viselni. De amíg itt van velünk a vírus, addig nem úszható meg a maszkviselés, és a vélt (de megalapozatlan) veszélyekkel való riogatás kifejezetten káros. A maszkok minőségét szabványok szabályozzák. Ezeket persze be kell tartatni, és ha szükséges, mert tudományosan indokolt, módosítani, szigorítani is lehet az előírásokon. Addig is, a maszkok elméleti veszélyei helyett célszerűbb a vírus igencsak valós veszélyeinek elkerülésére koncentrálni.

A hiteles információkhoz való hozzáférést támogatandó a PirulaKalauz összes, COVID-dal kapcsolatos írása ingyenesen elérhető.
Ha támogatni szeretnéd munkánkat, vagy hozzáférni egyéb tartalmainkhoz, lépj be a PirulaKalauz Klubba!

Legfrissebb cikkek

PirulaKalauz - most ingyenes kiszállítással!

Egy kézikönyv, ami segíthet, hogy megőrizd az egészséged!

error: A tartalmat szerzői jog védi, vedd fel velünk a kapcsolatot, ha szeretnéd átvenni írásunkat.