A COVID-19 világjárvánnyal összefüggő talán legnagyobb tudományos talányra, miszerint hogyan fordulhat elő, hogy egyes emberek tünetmentesen vészelik át a SARS-CoV2 vírussal való megfertőződést, míg másokat kifejezetten súlyosan érint a betegség, egy a napokban publikált vizsgálat deríthet fényt.
A kialakuló COVID-19 betegség során tapasztalt kritikusan súlyos állapot kialakulását, ami esetleg elhalálozáshoz is vezethet, több tényező is befolyásolhatja. Ilyen a vírusfertőzésekre, vagy a súlyos tüdőgyulladás kialakulására való fogékonyság. Mint ismert, a SARS-CoV2 esetében mindkettőt nagyban befolyásolják a feltárt rizikótényezők, vagyis az életkor, az elhízás és egyéb alapbetegségek jelenléte. Ugyanakkor létezik egy genetikai meghatározottság is, ami megmagyarázhatja azokat a haláleseteket is, ahol ezek a tényezők nem állnak fent.
Mivel a genetikai állományban minden biológiai folyamat, így a vírusfertőződés ellen indított immunológiai válasz összetevői is kódolva vannak, a tudományos kutatások egy része ezek felderítésével foglalkozik. Egy az Egyesült Királyságban elvégzett vizsgálatban több mint kétezer, intenzív osztályon fekvő, kritikus állapotban levő betegből vett mintában olyan génmódosultokat kerestek, amik nem találhatóak meg olyan betegek mintáiban, akiket csak enyhén, vagy középsúlyos mértékben érintett a betegség. Számos különbséget fedeztek fel, de a leggyakoribb elváltozások a IFNAR2, az OAS gén csoport, a DDP9, a CCR2 és a TYK2 géneket érintették.
Az elsőként említett IFNAR2 az immunrendszer azon részében játszik szerepet, ami vírusfertőződés esetén az első vonalban aktiválódik és függetlenül a vírus típusától, annak korai elpusztításáért felelős. Ez a gén a védekezésben fontos szerepet játszó gyulladásos mediátorok, az interferonok receptorának egyik elemét kódolja. Ennek a génnek a szerkezében, a működését érintő elváltozásokat főként a súlyos és kritikus COVID-19 betegséggel kezeltekben találták meg. A vizsgálatok szerint, ha ennek a génnek a terméke, ez a bizonyos receptoralrész nagyobb mennyiségben fejeződik ki, a súlyos kimenetelű COVID-19 betegség kialakulásának az esélye jelentősen lecsökkenhet. Az interferon receptorának nem megfelelő működése előidézheti a korai vírusfertőzésre adott válaszreakció elégtelenségét, biztosítva a vírus akadálytalan szaporodását a szervezetben. Az elmúlt néhány hónapban folytattak olyan klinikai vizsgálatokat, ahol az interferon terápiás adagolásának eredményességét vizsgálták súlyos, vagy kritikus állapotú betegekben. Sajnos ezekben az esetekben nem értek el kimagasló eredményt a halálozási ráta csökkentésében a már intenzív osztályon kezelt COVID-19 betegek esetén. Valószínű, hogy ennek a potenciális terápiás eszköznek inkább a fertőződés korai szakaszában lehet nagyobb jelentősége, de ekkor még nem ismert a kór későbbi lefolyása.
Az OAS gének termékei elősegítik és aktiválják a szervezetünkben megtalálható, RNS lebontó enzim működését. Minden szervezet az RNS segítségével készít fehérjéket, néhány vírus esetében, mint például a SARS-CoV2, az RNS az örökítőanyag is. Ez az enzim az előbb is említett, az immunrendszer által termelt interferonok hatására aktiválódik és elpusztít minden a sejtben található RNS-t, amibe beletartozik mind a sejt saját, mind pedig az esetlegesen jelenlevő vírus RNS-e is. Ennek a génnek is a vírusfertőződés korai szakaszában van jelentősége és működésének a normálistól való eltérése nagyban hozzájárulhat a vírus szervezeten belüli fokozott terjedéséhez.
Az előzőkkel ellentétben a TYK2 gén a COVID-19 betegség késői, gyulladásos fázisában játszhat szerepet. A TYK2 gén egy olyan enzimet kódol, aminek az immunrendszer gyulladásos-védekező folyamataiban van kiemelkedő jelentősége, de működését összefüggésbe hozták autoimmun betegségekkel, illetve hosszan tartó, krónikus gyulladás miatt kialakuló állapotokkal, mint például az érelmeszesedés. A TYK2 gén termékének túlzott kifejeződése jellemző volt a súlyos COVID-19 betegségben szenvedő betegek esetében is. Jó hír lehet, hogy létezik olyan, már forgalomban levő gyógyszer, ami többek között ennek a génnek a működését gátolja és folynak olyan klinikai vizsgálatok, amik a hatékonyságát vizsgálják kórházban fekvő betegek esetében.
További eltéréseket a DPP9, és a CCR2 gének működésében is találtak. Mind a kettő az immunrendszer bizonyos gyulladásos folyamataiban játszik szerepet. A CCR2 elősegíti bizonyos immunsejtek mozgását, melyek jelenléte a súlyos COVID-19 betegség esetén kifejezetten magas a tüdőben és nagyban hozzájárul a visszafordíthatatlan tüdőkárosodás létrejöttéhez.
Ezek az eredmények fontos mérföldkövei lehetnek a COVID-19 betegség jövőbeni eredményes gyógyításának. Addig azonban a SARS-CoV2 vírus fertőzést és a kialakuló, esetlegesen súlyos megbetegedést még mindig eredményesebben tudjuk elkerülni, mint kezelni.
Forrás:
Pairo-Castineira E. és mtsai: Genetic mechanisms of critical illness in Covid-19
Marek Studzinski képe a Pixabay -en.
Ez a cikk mindenki számára ingyenesen hozzáférhető – a PirulaKalauz készítése azonban költségekkel is jár. Kérjük, támogasd a munkánkat – pár kattintással megteheted itt!
2006-ban végzett a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán gyógyszerészként és gyyógyszerész szakfordítóként. Doktori disszertációját 2010-ben védte meg. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott kutatóként, majd gyógyszerfejlesztőként.
