fbpx

Minden, ami gyógyszer, gyógynövény, vitamin - szakértőktől

2021. október 19., kedd

AstraZeneca vakcina (Vaxzevria): nagyon ritka mellékhatásként véralvadási zavar jelentkezhet

Tudtad?

dr. Csupor Dezső
Szakgyógyszerész, gyógynövénykutató. Több könyv és sok száz cikk szerzője, rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat. A Szegedi Tudományegyetemen gyógyszerész- és orvostanhallgatókat oktat, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának elnöke. Munkáját több díjjal és ösztöndíjjal ismerték el.

AsztaZeneca, Vaxzevria

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA, European Medicines Agency) ma tette közzé annak az elemzéseknek a következtetéseit, amit a Vaxzevria (korábban AstraZeneca) Covid-védőoltással kapcsolatos alvadási zavarok ügyében lefolytatott.

Az EMA szakértői megállapították: a védőoltásban részesültek körében nagyon ritkán kialakulhat olyan vérrögképződés, ami alacsony vérlemezkeszámmal társul. Ez a rendellenes állapot egy immunológiai folyamat következménye lehet. Korábban megírtuk: az alvadási zavarokra több országban felfigyeltek, de az oltás és a nemkívánatos hatás közötti ok-okozati összefüggést eddig em találta megalapozottnak az EMA.

Az összes adat és körülmény figyelembe vételével egy szakértői bizottság ma megállapította: az oltás és az oltást követő 2 héten belül kialakuló alvadási zavar között  összefüggés lehet. Az esetek nagy részét 60 év alatti nőknél figyelték meg, más kockázati tényező nem ismert.

Épp ezért fontos, hogy azok, akik a védőoltást követő időszakban az alvadási zavarra utaló tüneteket észlelik magukon, haladéktalanul forduljanak orvoshoz. A tünetek a következők lehetnek:

  • légszomj
  • mellkasi fájdalom
  • lábdagadás
  • szűnni nem akaró hasfájás
  • neurológiai tünetek, pl. szűnni nem akaró fejfájás vagy homályos látás
  • apró, pontszerű bevérzések az oltás helye körül.

Az EMA közleménye kiemeli: a Vaxzevria védőoltásának haszon-kockázat hányadosa továbbra is kedvező, mivel a vakcinációval elérhető előny messze meghaladja a véralvadási zavar nagyon alacsony kockázatából fakadó hátrányt.

Ha a betegek és a szakemberek tudatában vannak a mellékhatás lehetőségének, időben végzett beavatkozással a súlyos állapotok kialakulásának esélye csökkenthető. Egyébként 2021. április 4-ig 34 millió beoltott ember körül összesen 222-nél figyeltek meg alvadási zavart (1 millió oltásonként kb. 6,5 eset). Csak a viszonyítás kedvéért: az európai népeségben 1 millió ember közül évente átlagosan ezernél alakul ki vérrögképződés – igaz, általában kevésbé súlyos formában, mint amit a védőoltás kapcsán megfigyeltek. Azt sem érdemes elfelejteni: a Covidos betegek körében kifejezetten gyakoriak a vérrögképződéssel járó alvadási zavarok, amivel szemben, nagyon kis kockázat mellett, az AstraZeneca védőoltás (is) jó védelmet biztosít.

Fotó: Marco Verch, cc licensz

A hiteles információkhoz való hozzáférést támogatandó a PirulaKalauz összes, COVID-dal kapcsolatos írása ingyenesen elérhető.
Ha támogatni szeretnéd munkánkat, vagy hozzáférni egyéb tartalmainkhoz, lépj be a PirulaKalauz Klubba!

Legfrissebb cikkek

PirulaKalauz - most ingyenes kiszállítással!

Egy kézikönyv, ami segíthet, hogy megőrizd az egészséged!

error: A tartalmat szerzői jog védi, vedd fel velünk a kapcsolatot, ha szeretnéd átvenni írásunkat.