Ízlés kérdése, hogy a sólámpákat szépnek tartjuk-e; de hogy gyógyhatásukról mit gondolunk, az már sokkal inkább hit kérdése. Mindenesetre a sólámpa-hívők tábora népes. A csoportkohézió alapját azok, az interneten terjedő írások adják, amelyek célja gyakran nem más, mint a sólámpa-piac felpörgetése. Ha a tartalom és a valóság között kevés az összefüggés, a lámpák forgalmára nincs különösebb hatással, ugyanis a sólámpahívők és a hitetlenek tábora között kevés az átjárás.

Sólámpamarketing, amely csak nyomokban tartalmaz igazságot  

Pedig némi egészséges szkepszis és általános iskolai szintű természettudományos ismeretek bírtokában könnyű lenne megállapítani, miért hamis például az alábbi, sokak által terjesztett írás:

Eszedbe sem jutna, de EZ történik a testeddel, ha elkezded a sólámpát a lakásodban használni! Mutatjuk mi mindenre jó:

A sólámpa persze egészségesebbé teszi az otthonod levegőjét… De ez még messze-messze nem minden!

Pedig ennyi is elég lenne – de sajnos egyáltalán nincs rá bizonyíték. Egyetlen olyan vizsgálat sincs, amely alátámasztaná, hogy a sólámpa javítja a levegőminőséget.

Számos vizsgálat jutott arra az egybehangzó eredményre, hogy a sólámpa biofizikai tulajdonságai pozitívan hatnak a közérzetünkre. És hogy miről is van szó pontosan? A természetes ionizációról, az elektromágneses rezgésről és a kristályos átlátszó felépítésből eredő fényhullámokról!

Az első állítás részben még akár hihető is lehet: akinek tetszik a sótömbből derengő fény, annak a hangulatát akár javíthatja is egy lámpa. Az persze csúsztatás, hogy számos vizsgálat bizonyítja mindezt, mert ilyen vizsgálatok nincsenek. A bizonyítékok hiányát hivatott pótolni három, nyeglén odavetett, a nagyközönségben a mélytudományosság látszatát kelteni hivatott szakkifejezés (biofizika, ionizáció, elektromágneses rezgés, fényhullám). Ezek létező kifejezések, más kérdés, vajmi kevés közük van a sólámpa állítólagos csodás hatásaihoz.

A só élettani hatása abszolút jótékony.

Ez is csak részben igaz. Jótékony, de nem abszolút jótékony, a sok só éppenséggel káros. És nem lámpaként jótékony vagy kártékony, hanem ha megesszük (persze a sólámpát is lehet nyalogatni).

Kristályai fontos negatív töltésű ionokat adnak le a szoba levegőjébe, így a szobában sokat tartózkodó személyek energiaszintje is növekszik, és enyhülhetnek egyes egészségügyi problémáik (légúti megbetegedések, vérnyomás problémák, reuma) is. (Természetesen nem arról van szó, hogy betegség esetén gyógyszer helyett használjuk, de támogatja az emberi szervezet egyensúlyának helyreállítását.)

Nem nő a szobában tartózkodók „energiaszintje”, bár kétségkívül ez egy kecsegtető hatás lenne. Mint már említettük, semmilyen gyógyhatást nem igazoltak, és a gyógyhatások léte józan mérlegelés alapján ki is zárható. A zárójeles részben igyekeznek elvenni a hazugság élét, de aki hinni szeretne a sólámpában, az úgyis a lehetséges gyógyhatására koncentrál.

Mert mi történik, ha bekapcsolunk egy sólámpát? Azon kívül, hogy derengő fény tölti be a szobát, az égvilágon semmi. Ez az ionos szöveg nagyon jól hangzik, csakhogy ez egy hatalmas kamu.

Ha az ionizációt, a sólámpát és a gyógyhatást egy mondatban említik, a legcélszerűbb, ha abbahagyjuk az olvasást. Negatív ionokat sólámpával nem lehet létrehozni: a lámpában található izzó nem alkalmas arra, hogy negatív ionokat „hasítson le” a lámpáról. A negatív és pozitív ionok egyébként szétválaszthatóak, de nagyon gyorsan újra egymásra találnak – ez történik például egy nyári zivatar esetén, amikor villámlik. A sólámpa alkalmazása esetén – szerencsére – ilyen jelenségnek nem lehetünk tanúi. S nemcsak kloridionokat nem bocsát ki a lámpa, hanem semmilyen egyéb negatív iont sem.

A sókristályok jobbra cirkuláló bioenergiája kedvezően hat ezen kívül az idegrendszerre, a vesére és a hormonháztartásra, lassíthat egyes öregedési folyamatokat.

A sókristályok valóban léteznek: a NaCl kristályrácsos szerkezetű anyag. A kristályrács pozitív nátriumionokból (Na+) és negatív kloridionokból (Cl-) épül fel. Az ionokat erős ionkötés tartja össze, s ezek a kötések alakítják ki a nagyon szabályos szerkezetű kristályrácsot, amelyben a pozitív és negatív ionokból pontosan ugyanannyi van – nem képzelhető el, hogy a negatív töltésű kloridionok „elkóboroljanak”.

A sókristálynak azonban nincs jobbra cirkuláló bioenergiája, és a sólámpa nem hat egyetlen felsorolt szervre sem. Nemcsak azért, mert ezt nem bizonyította soha senki, hanem azért, mert mindaz alapján, amit a sólámpa működéséről a fizika és a kémia törvényszerűségei figyelembevételével tudunk, ez teljesen kizárt. Ez a mondat semmi más, mint a sólámpák eladását ösztönző, minden valóságtartalmat nélkülöző reklámszöveg.

Professzor Dr. Joachim Tischendorf végzett ide kapcsolódó kísérleteket, melyek kimutatták, hogy a sólámpa által leadott pozitív és negatív töltésű ionok mennyisége, koncentrációja nagyjából egyezik a 2000 méteres magasságban mért hegyi levegő koncentrációjával!

Az ilyen szövegekben szereplő „szaktekintélyekről” általában egy gyors kereséssel kideríthető, hogy a) nem léteznek, b) soha nem állítottak olyant, mint amit a szájukba adnak. Ez esetben előbbi a valószínű. Az interneten sehol nem lelhető fel Joachim Tischendorf nevű professzor, ha pedig a tudományos adatbázisokban keresgélünk, egyetlen olyan cikket sem találunk a sólámpáról, amelyet Tischendorf nevű ember írt volna. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sólámpa hatásairól egyáltalán nincsenek tudományos cikkek, a komolyan vehető írások pedig a sólámpával kapcsolatos túlzó állítások kritikájáról szólnak…

Nem világos, hogy a sólámpa által leadott ionok és a hegyi levegő között milyen összefüggést feltételez a szerző, de ezt érdemes nagyon rövidre zárni: semmilyen kapcsolat nincs a kettő között. Az, hogy milyen a levegő a szobánkban, számos tényezőtől függ – a sólámpától viszont biztosan nem.

Javasolják, hogy helyezzük a sólámpánkat sugárzó készülékek (TV, számítógép) közelébe, vagy éjszakára a fejünkhöz közel. A sólámpa a hatását akkor is kifejti, ha ki van kapcsolva, igaz, kevésbé intenzíven.

Tulajdonképpen bárhová tehetjük, akár ki- akár bekapcsolva, ugyanannyira (nem) hatásos…

Gyógyíthat-e a barlang és a sóbánya?

A sólámpákkal kapcsolatos ködösítésnél valamivel tisztább a kép az ún. szpeleoterápiával kapcsolatban – bár ez esetben is több a tisztázandó kérdés, mint a megválaszolt. A szpeleoterápia során a barlangok különleges klímáját használják fel légúti megbetegedések gyógyítására. Hogy pontosan miért hasznos a barlangi levegő a krónikus légúti betegeknek, köztük az asztmásoknak, nem teljesen világos. S nemcsak a barlangok, hanem egyes bányák (sóbányák) levegőjét is egészségesnek tartják. Lehetséges, hogy a virágportól és egyéb környezeti szennyezőktől mentes levegő van kellemes hatással, de a nedves barlangi levegőben a párában oldott sóknak is lehet kedvező hatása. Ha páracseppek oldott sót tartalmaznak, az a hörgőkben hígabb, felköhöghető váladék képződéséhez vezet – bizonyos légúti betegségeknél ez előnyös lehet.  Asztmások számára kedvező, hogy a barlangi hőmérséklet gyakorlatilag állandó. A hőmérséklet változása (különösen hideg, száraz levegő belégzése) hörgőszűkületet, az asztmás panaszok súlyosbodását okozza. Ha a beteg tartósan állandó hőmérsékletű, párás levegőt lélegez be, panaszai enyhülhetnek. A szpeleoterápia kelet-közép-európai specialitás, a legnépszerűbb terápiás sóbányák közé tartozik a lengyelországi Wieliczka és az erdélyi Parajd. Ezeket a bányákat hosszas tartózkodásra alkalmassá tették, kórházat, játszóteret, éttermet, kápolnát stb. alakítva ki a bánya mélyében. A szpeleoterápia egyik úttörője a magyar Kessler Hubert volt, a Nemzetközi Barlangtani Unió az ő javaslatára hozta létre a Barlangterápiai Szakbizottságot 1969-ben. A krónikus légúti betegségben szenvedők tapasztalati kedvezőek a szpeleoterápiás kezelésekkel kapcsolatban, ugyanakkor a hatásossággal kapcsolatos modern vizsgálatok még hiányoznak.

Sószoba, haloterápia – mi a különbség?

Gyakran a szpeleoterápia szinonimájaként említik a haloterápiát (száraz sóterápia), azaz a só terápiás célú belégzését, jóllehet a két módszer között vannak különbségek. A szpeleopterápia során párás levegőt lélegez be a beteg, a haloterápia viszont száraz sóterápia. A Salt Therapy Association kétféle, ember alkotta környezetben végzett száraz sóterápiát különböztet meg, attól függően, hogy a kezelés során használnak-e ún. halogenizátort:

Aktív sószobák

Az aktív sószobákban halogenizátor található, amely miniatűr száraz sórészecskéket juttat a légtérbe. A halogenizátor a nátrium-kloridot mikrométeres nagyságú részecskékké aprítja, majd ezt a légtérbe juttatja. Ezt a száraz sóterápiát haloterápiának nevezik. A haloterápia a szpeleoterápia során nyert tapasztalatokon alapul, az első halogenizátorokat a Szovjetunióban állították elő az 1980-as években.

Passzív sószobák

A passzív sószobák falát sótéglákkal burkolják, de halogenizátort nem alkalmaznak. Ezek légterében nincsenek mikroméretű sókristályok, hiszen a sótéglákról a már tárgyalt ionkötések miatt részecskék önmaguktól nem „szakadnak le”. Ezeket a passzív sószobákat néha úgy tervezik, hogy a légáramlás, a páratartalom (a sószobákban ezért vanna sóoldattal teli edények) és a hőmérséklet szabályozásával barlangokhoz hasonló mikroklímát alakítsanak ki. A passzív sószobák a természetes sóbarlangokban folytatott szpeleoterápiát próbálják imitálni, azonban a föld alatti természetes környezet különleges körülményei (légnyomás, a levegő hőmérséklete, a légmozgás, a levegő összetétele, a páratartalom és egyéb tényezők) nem reprodukálhatók az ember által létrehozott környezetben.

Ettől függetlenül a „sószobáztatás” biznisze él és virul. Óvodás csoportok százait terelik be évente valamiféle kedvező hatás reményében az intézményekben kialakított passzív sószobákba vagy az üzleti céllal üzemeltetett társasházi „sóbarlangokba”:

Az egészséges, erős immunrendszerrel rendelkező emberek számára a sószoba hatása lehet az állóképesség és a teherbíró képesség növekedése. (…) A sószoba egyik nagy előnye, hogy már pár hónapos kisbabák problémái is kezelhetőek sóterápia által. Ennek következtében megannyi bölcsőde, óvoda és iskola építtet só falat vagy sószobát az intézmény falai közé.

Mivel a „kezelésben” részt vevők döntően egészségesek, különösebb hatásra nem is lehet számítani – de a passzív sószobáktól a betegek sem számíthatnak semmilyen előnyös hatásra. A szülők bármit hajlandóak megadni, ami a gyermekeik számára hasznos lehet – nem csoda tehát, hogy a sószobáztatás vélt előnyei érdekében hajlandóak áldozni kisebb-nagyobb összeget. A vélt előny valós hátrány is lehet abban az esetben, ha a szűk helyiségbe beterelt, egymást váltó gyerekcsoportok egymásnak adják át a légúti kórokozókat – mert sajnos a sószobák mikroklímája egyáltalán nem pusztító hatású a vírusok és a baktérium számára.

Összegzés

A szpeleoterápia és a haloterápia közötti határvonal néha összemosódik. Bár mindkettővel kapcsolatban léteznek pozitív hatásra utaló vizsgálati eredmények, különösen légúti betegségek esetén (asztma, arcüreggyulladás, krónikus obstruktív tüdőbetegség, hörghurut), a különböző terápiás módszerekkel nyert eredményeket sokszor egy kalap alá veszik, jóllehet egyáltalán nem mindegy, mit és milyen körülmények között lélegeznek be a vizsgálati alanyok. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk a szpeleo- vagy haloterápia hatásosságát illetően, további, jobban tervezett vizsgálatokra lenne szükség. Az már csak „részletkérdés”, hogy pontosan milyen mechanizmus révén fejti ki a hatását a haloterápia különböző légúti betegségekben.

Abban viszont egyetértés van, hogy haloterápia csak aktív sószobában végezhető. A száraz sóterápia hatásának alapja, hogy a kezelésben részt vevők apró sórészecskéket lélegeznek be. Ilyen részecskék csak akkor kerülnek a légtérbe, ha azokat egy erre alkalmas készülékkel (halogenerátor) előállítják és a légtérbe juttatják. A passzív sószobák vagy a sólámpák segíthetik a relaxációt, javíthatják a hangulatot, de valós gyógyhatásuk nincsen. Előnyös hatásaikat leginkább azok élvezik, akik sólámpák forgalmazásával vagy sószobák üzemeltetésével foglalkoznak.